Quantcast
Channel: Patológiai és Kísérleti | Rákkutató Intézet
Viewing all 88 articles
Browse latest View live

Magyar Onkogenom és Személyre Szabott Diagnosztika és Terápia program indul Intézetünk irányításával

$
0
0


 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 1.5 milliárd forintos támogatásával indul útjára Intézetünk koordinálásával a Magyar Onkogenom és Személyre Szabott Diagnosztika és Terápia Program.

Az NKHIF Versenyképességi és Kiválósági programjának (NVKP) felhívásán győztes konzorciális pályázatunk keretein belül a Semmelweis Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a 3D-Histech kft. kutatóival közösen a leggyakoribb daganatos betegségek genetikai hátterének feltérképezésén és ehhez kapcsolódó, új diagnosztikus és terápiás eljárások kifejlesztésén dolgozunk.

A projekt a Semmelweis Egyetem patológus és onkológus szakembereinek, valamint az ELTE bioinformatikai munkacsoportjainak (komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének multidiszciplináris kutatócsoportjával) együttműködésére alapozva valósul meg. A kutatásfejlesztési programban résztvevő vállalat (3DHISTECH) a diagnosztikai folyamat automatikus elvégzésére alkalmas eszközöket fejleszt ki és gyárt,

A program keretében meghatározásra kerülnek a magyar populációra jellemző onkogenetikai eltérések. A talált genetikai eltérések korai felismerésére, követésére és a kezelési célpontok meghatározására daganat specifikus molekuláris diagnosztikai panelek kerülnek kifejlesztésre, melyek, szövetmintán, „folyékony biopsziás mintán” és digitális képalkotókon lesznek alkalmazhatóak.

A projekt fő célkitűzése a hazai leggyakoribb daganattípusok (emlőrák, vastagbélrák, melanoma, tüdőrák, valamint máj-, hematológiai- és urológiai daganatok) integratív molekuláris profilozásán keresztül új terápiás célpontok és biomarkerek azonosítása és ehhez kapcsolódó, a mindennapi diagnosztikában alkalmazható technológia- és műszerfejlesztés.

 

 

Bödör Csaba 


TDK hallgatóink eredményei az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián

$
0
0


 

 

TDK hallgatóink kiválóan szerepeltek az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián (2017. április 18-21.). Hallgatóink előadásait összesen kettő I. és egy II. helyezéssel, valamint egy különdíjjal is jutalmazták.

 

 

 

A díjazott hallgatók és előadások listája:

I. díj: Fésüs Viktória, ÁOK V., A TP53 defektus korszerű vizsgálata: A TP53 mutációanalízis jelentősége krónikus limfocitás leukémiában. Témavezető: Dr. Bödör Csaba

I. díj: Dr. Kiss Richárd, PhD hallgató (tavalyi OTFK kvalifikáció), A korai és mély molekuláris válaszok jelentősége a krónikus myeloid leukémia monitorozásában a tirozinkináz-gátlók korában. Témavezető: Dr. Bödör Csaba

II. díj: Boha Zsófia, ÁOK V., JAK2 V617F és CALR variáns allélfrekvencia meghatározásának jelentősége myeloproliferatív neoplazmákban. Témavezető: Dr. Bödör Csaba

Magyar Pathológus Társaság különdíja: Csűry Tamás Dániel ÁOK IV., Humán agyi áttétek angiogenezisének és stromaképzésének vizsgálata kvantitatív módszerekkel. Témavezető: Dr. Reiniger Lilla, Dr. Paku Sándor

Sok szeretettel gratulálunk!

 

XXVI. MHTT Kongresszus Szegeden

$
0
0


2017.május 18-20. között rendezték meg Szegeden a Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai Társaság (MHTT) XXVI. kongresszusát. Az onkohematológiai kutatócsoport munkatársai és hallgatói nyolc előadással és kettő poszterrel képviseltették magukat az idei rendezvényen.

A kongresszus első napján Bödör Csaba „Az akut myeloid leukémiák személyre szabott diagnosztikája és kezelése napjainkban: Álom vagy valóság?” címmel tartott összefoglaló előadást, amit Alpár Donát előadása követett, aki az MLPA és a digitális MLPA különböző onkohematológiai kórképekben való alkalmazhatóságáról számolt be. Továbbá, két poszter is bemutatásra került: Kiss Richárd a kezelésmentes remisszió lehetőségeit mutatta be CML miatt kezelt betegeknél, Boha Zsófia pedig a „JAK2 V617F és CALR mutációk variáns allélfrekvencia meghatározásának jelentőségei mieloproliferatív neoplazmákban” című poszterét ismertette. 

A konferencia második napján Reiniger Lilla beszélt a primer központi idegrendszeri lymphomák sejteredetének meghatározásáról NanoString LST assay alkalmazásával, illetve Tolnai-Kriston Csilla (Témavezető: Dr. Barna Gábor) ismertette a „Lenalidomide hatásának in vitro vizsgálata CLL sejtek túlélésére és immunfenotípusára” című előadását. A kongresszus záró napján Marosvári Dóra tartotta meg előadását „Alacsony MTOR aktivitás primer központi idegrendszeri lymphomákban” címmel. Takács Ferenc (Témavezető: Dr. Barna Gábor) a CD86 molekula szerepe a CLL sejtek túlélésében, proliferációjában vizsgálat eredményeit mutatta be, melyet Király Péter Attila „Molekuláris vizsgálatok hajas sejtes leukémia-variánsban szenvedő betegeinkben” című előadása követett. A TP53, BTK és PLCG2 mutációk vizsgálatának jelentőségét B-sejtes lymhomákban pedig Fésüs Viktória ismertette.

A konferencián  az MHTT tisztújítására is sor került. A tagok szavazati alapján az MHTT elnöki feladatait a következő időszakban Dr. Illés Árpád látja majd el. Az újonnan megválasztott főtitkár Dr. Vörös Katalin, a titkárok pedig Dr. Demeter Judit és Dr. Bödör Csaba.

A kongresszus részletes programja az alábbi linken található.

Az agyi áttétek diagnosztikáján és terápiáján szeretne javítani az Intézetünk részvételével alakult Agymetasztázis Kutatócsoport

$
0
0


A daganatos agyi áttétek genetikájának jobb megértése, genomikai elemzése és egy ezt szolgáló szövetarchívum kialakítása az elsődleges célja a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) B-alprogramja keretében működő Agymetasztázis Kutatócsoportnak, melynek vezetője Dr. Szállási Zoltán, a II. Sz. Patológiai Intézet vendégprofesszora.

A csoport neuropatológusa Dr. Reiniger Lilla, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet adjunktusa, munkáját PhD-hallgatója Dr. Téglási Vanda segíti.

A kutatócsoportról szóló részletes beszámoló az alábbi linken olvasható.

TDK hallgatóink rektori pályamunkáit díjazták

$
0
0


65 hallgató vehetett át díjat rektori pályamunkájáért a Semmelweis Szalonban tartott ünnepélyes eredményhirdetésen. Az 1-3. helyezéseket és a dicséreteket Dr. Szél Ágoston rektor és Dr. Tímár József, az értékelő bizottság elnöke adták át a legkiválóbb pályázóknak.

 

Intézetünkből hat hallgató nyújtott be rektori pályázatot. Egy pályázat I. díjban, egy pályázat II. díjban, négy pályázat pedig rektori dícséretben részesült.

Intézetünk hallgatói által benyújtott rektori pályamunkák:

I. díj: Fésüs Viktória (ÁOK, V.), A TP53 mutációk szerepe krónikus lymphocytás leukémiában, Témavezető: Dr. Bödör Csaba

II. díj: Boha Zsófia (ÁOK, V.), Mieloproliferatíc neoplazmák integratív molekuláris analízise, Témavezető: Dr. Bödör Csaba

Dicséret: Takács Ferenc (ÁOK, V.) A CD86 szerepe a krónikus lymphocytás leukémia sejtek túlélésében, proliferációjában. Témavezető: Dr. Barna Gábor

Dicséret: Rácz Réka (ÁOK, V.), Akut mieloid leukémia integratív genetikai analízise: IDH1 és IDH2 mutációk szerepe. Témavezető: Dr. Bödör Csaba

Dicséret: Rupnik Zsuzsanna (ÁOK, V.), Új terápiás célpontok vizsgálata follicularis lymphomában: az EZH2, RRADC, ATPV1B2 és ATP6AP1 gének mutációinak vizsgálata új generációs szekvenálással. Témavezető: Dr. Bödör Csaba

Dicséret: Varga Martin István (ÁOK, V.) Primer cutan follicularis centrum lymphoma klinikopatológiája és molekuláris vizsgálata, Témavezető: Dr. Szepesi Ágota

 

Sok szeretettel gratulálunk hallgatóinknak!

 

Az eredményhirdetésről szóló összefoglaló az Egyetem honlapján olvasható

A Malignus lágyrésztumorok diagnosztikája és kezelése című könyv bemutatója

$
0
0


Intézetünk egyetemi tanára, Prof. Sápi Zoltán társszerkesztésével jelent meg a Medicina könyvkiadó gondozásában a Malignus lágyrésztumorok diagnosztikája és kezelése című szakkönyv. 

A Prof. Szendrői Miklóssal és Dr. Pápai Zsuzsával közösen szerkesztett könyv hiánypótló funkciót tölt be, mivel az elmúlt évtizedekben a lágyrésztumorok diagnosztikájáról és kezeléséről az elmúlt évtizedekben nem jelent meg áttekintő mű.

Az Intézetben tartott könyvbemutatón a szerkesztők kiemelték, hogy az elkészült mű igazi interdiszciplináris megközelítésben mutatja be a lágyrésztumorokat, kitérve a a sebészet, a patológia,  a klinikai onkológia, valamint  a képalkotó technikák legfontosabb aspektusaira.

A Medicina Kiadó ismertetője alapján a könyv általános részében a szerzők kitérnek a lágyrész-sarcomák epidemiológiai adataira, tárgyalják a daganatok gyakoriságát, életkor szerinti megoszlását, genetikai vonatkozását. A klinikai tünetek megbeszélését követően tekintélyes fejezet foglalkozik a különböző képalkotó eljárások, mint MR, CT, UH, hagyományos röntgen, csontizotóp, PET CT stb. szerepével a lágyrész-sarcomák megjelenítésében. Külön fejezet tárgyalja a prognosztikai faktorokat, a ma általánosan elfogadott stádiumbeosztást, a különböző szövettani mintavételi technikákat, bemutatja a daganatok kivizsgálásának algoritmusát.

Az általános rész legfajsúlyosabb része a lágyrész-sarcomák sebészete. Az egyes régiók szakemberei leírják a különféle sebészi technikákat, sebészi rekonstrukciós lehetőségeket. Fejezetenként megbeszélésre kerülnek a lágyrész-sarcomák gyógyszeres és sugárkezelése, az újabban bevezetésre került target terápia, valamint az intervenciós radiológiai lehetőségek is.

Fontos fejezet a lágyrész-sarcomák áttéteinek a kezelése, lágyrésztumoros betegek utánkövetése, a betegek életminőségének javítása, pszichológiai gondozásuk.

A részletes rész a legújabb WHO-beosztás szerint ismerteti az egyes entitások megjelenését képalkotó vizsgálatokkal, szövettanát, a betegség prognózisát és multimodalitású kezelését. Az anyag mondanivalójának elsajátítását gazdag illusztráció segíti.

A Kiadó és a Szerkesztők reményei szerint a könyvet szívesen forgatja radiológus, patológus, klinikai onkológus, onkológus sebész és ortopédsebész, de reumatológus és háziorvos kolléga is egyaránt.

Hat munkatársunk részesült ösztöndíjban az Új Nemzeti Kiválóság Program keretén belül

$
0
0


Kihirdették az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) 2017/2018. tanévi pályázati kiírásának nyerteseit. Összesen 91 alap- és mesterképzésben (osztatlan) résztvevő hallgató, valamint doktorjelölt, doktor hallgató, fiatal oktató és kutató részesül ösztöndíjban a Semmelweis Egyetemről.

 

Intézetünk munkatársai kiválóan szerepeltek a megmérettetésen, összesen hat munkatársunk részesül ösztöndíjban az ÚNKP program keretén belül.

A fiatal kutató és oktató kategóriában Reiniger Lilla, a Neuropatológiai Munkacsoport vezetője, valamint Alpár Donát, a Molekuláris Onkohematológia kutatócsoport kutatója részesült a rangos elismerésben.

A doktojelölt és PhD hallgató kategóriában Krencz Ildikó és Hujber Zoltán, a Tumorbiológia Kutatócsoport, valamint Téglási Vanda, a Neuropatológia Munkacsoport tagja részesül ösztöndíjban.

Intézetünk TDK hallgatói közül Fésüs Viktória, a Molekuláris Onkohematológia csoport tagja pályázata járt sikerrel.

A részletes eredmények és a díjazott kutatási témák az alábbi linken tekinthetőek meg.

Az Ösztöndíjasoknak sok szeretettel gratulálunk.

 

bcs.

CML támogató honlap indult Intézetünk gondozásában

$
0
0


A Krónikus Myeloid Leukémia (CML) világnapján (09.22) indult útjára a CML-es betegek számára készült tájékoztató honlap, amelyet Intézetünk Molekuláris Onkohematológia Kutatócsoportja készített a betegek hiteles tájékoztatásának céljából.

A betegségről és az induló holnapról az Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia honlapján is részletesebb írás jelent meg itt és itt.

A tájékoztató honlap a www.cmlinformacio.com címen érhető el.


A Semmelweis Egyetem sikeresen pályázott a Norvég Alapnál!

$
0
0


A Semmelweis Egyetem 1. Sz Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézete és a 2.sz. Pathologiai Intézet pályázatot nyújtott be a Norvég Alap Népegészségügyi kezdeményezések programjára Patológiai E-health fejlesztések a korai rákdiagnosztika megvalósításához – Tapasztalatcsere, stratégiaalkotás és kompetencia fejlesztő programok kialakítása a digitális patológia bevezetésére a konzultációs gyakorlatba és műtét közbeni patológiai távdiagnosztikába címmel.

A pályázattal kapcsolatos szakmai anyagok angol nyelven itt érhetőek el.

Az egészségügyi informatika, e-health, gyakori hívószavak mostanában, divatosak és rengeteg forrást fordított az állam ilyen területeken megvalósuló fejlesztésekre, gondoljunk csak bele az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Ter. szerk.) kifejlesztésére, illetve jelenleg is zajló fejlesztésére és bevezetésére. A kifejezetten patológiai irányú fejlesztések ezidáig azonban elmaradtak. A patológia, mint szakma, sokaknak misztérium, nem meglepő, hogy a patológiai informatika sajátos kérdései és problémái is speciális megközelítést követelnek meg. Egyet említve csak, a telepatológiai alkalmazások, a teleradiológiához hasonló és távleletezést lehetővé tevő eszközök tárhelyigénye nagyságrendekkel nagyobb, mint bármely más egészségügyi terület adatigénye. Egy CT- vagy MR-esethez tartozó képsor 100 Mb. nagyságrendbe tartozik, míg egyetlen patológiai metszet, amiből 5-10 darab is tartozhat egy esethez, Gb-os nagyságrendet jelent. Ekkora adatmennyiség tárolására, továbbítására nem, vagy csak korlátozottan alkalmasak az általános egészségügyi informatikai rendszerek, illetve korábbi standardok. A patológus társadalom megpróbálta és folyamatosan próbálja elérni, hogy a szakterületén megvalósuló fejlesztéseket ne “tuszkolják” bele a nagy rendszerek fejlesztésébe. A Magyar Patológusok Társasága, korábban többször pályázott a Norvég Alapnál telepatológiai hálózat kiépítésére. Ezek, a sajnálatos módon korábban elutasított pályázatok hatalmas, 3 millió eurós fejlesztési programokról szóltak. Annak ellenére, hogy szakmai szempontból, mind a norvég, mind a magyar hatóságok kiválónak és támogatásra érdemesnek ítélték a pályázatokat, különböző okok miatt, ezek végül nem jártak sikerrel. A mostani pályázat, bár jelentősen kisebb, huszonkét-huszonhárom millió Forint összegű (22.584.960 Ft. szerk.), nagyon fontos célokat tűzött ki. Egy mondatban összefoglalva, egy országos telepatológiai hálózat alapjait kívánják a Semmelweis Egyetem kollégái lefektetni.

Ismert, hogy az országban jelenleg több, mint 70 különböző méretű patológiai osztály működik, sok esetben úgy, hogy csak egy állandó patológus dolgozik az osztályon, de van olyan is, hogy főállású közalkalmazott patológus már évek óta nincs. Ez gyakorlatilag fenntarthatatlan, küzdenek is ezzel a helyzettel a kórházak. Egy telepatológiai hálózat megoldás lehet arra, hogy a végtelenül elaprózott állapototból adódó különbségek, a virtuális tér nyújtotta lehetőségek kihasználásával valamennyire kiegyenlítődjenek. A tervbe vett hálózat két ponton feltétlenül és már indulásakor segítséget jelenthet a patológiai diagnosztikai munka és így a betegellátás során: intraoperatív gyorsdiagnosztikai (fagyasztásos minták) vizsgálatakor távsegítséget nyújthat, akár képzett asszisztenciának, a minta gyors feldolgozásához és távolról történő orvosi kiértékeléséhez, valamint a hálózathoz csatlakozott patológus orvosoknak konzultációs támogatást nyújthat, úgy, hogy a hagyományos, postai úton történő mintamozgatás elkerülhető, így a folyamatok gyorsíthatóak.

A pályázati forrás természetesen nem elegendő arra, hogy országos szinten telediagnosztikát lehetővé tevő hardwerekkel szereljenek fel patológiákat. Amire ebben a projektben lehetőség nyílik, az az említett telepatológiai hálózat szakmai dokumentációjának, irányelveinek megalkotása. Dr. Fónyad László, a Semmelweis Egyetem 1. Sz Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet adjunktusa három fő feladatot fogalmazott meg. “Először is, el akarunk készíteni egy olyan professzionális projekttervet, amiben kezelünk minden olyan kérdést, amivel ennek a hálózatnak a kiépítése során számolhatunk, illetve számolnia kell a döntéshozóknak. Környezet elemzés, költség elemzés, jogi- és finanszírozási környezet elemzése, SWOT analízis, satöbbi. Egyszóval minden, ami egy projektterv része kell legyen. Azt szeretnénk, hogy ezzel az anyaggal olyan forrásokra pályázhassunk, amik már magát a rendszer kiépítését célozzák meg. Fontos elem egy kompetencia fejlesztő program megalkotása, amit elsősorban asszisztenseknek állítunk össze és célja az, hogy a már említett intraoperatív jelentkező preanalitikai folyamatokat, távsegítség mellett, képesek legyenek elvégezni. A harmadik, szintén kiemelt elem, a terv szerint megvalósuló rendszer minőségbiztosítási dokumentációjának összeállítása.”

A projekt megvalósítási ideje, a Norvég Alap pénzügyi ciklusához igazodik, így október végéig le kell zárulnia a projekt pénzügyi részének, a fent említett szakmai anyagok el kell, hogy készüljenek. “Természetesen a mi munkánk ezzel nem ér véget, szeretnénk, ha a projekt eredményeit minél előbb gyakorlati alkalmazásban látnánk viszont. Egyetemünk eddig is elöljáró volt a digitális patológiai fejlesztések alkalmazásában, országos elterjesztésében, sőt, több esetben együtt dolgozva piaci szereplőkkel, maguknak az alkalmazásoknak a kifejlesztésében.

Ez nem érdem, hanem felelősség és egyetemi státuszunkból adódó elvárás, aminek továbbra is meg akarunk felelni, így jól kell kihasználjuk a Norvég Alap pályázati forrását. Meggyőződésünk, hogy a most megszületendő dokumentumok a jövőben meghatározóak lesznek a hazai digitális patológiai fejlesztések irányait tekintve.” tette még hozzá Dr. Fónyad László.

 

 

Beszélgetés Dr. Sebestyén Annával az Egyetem honlapján

$
0
0


Intézetünk tumorbiológiai laboratóriumának vezetőjével, a tavalyi évben Hugonnai Vilma emlékéremmel díjazott Dr. Sebestyén Annával készült interjú az alábbi linken olvasható.

TDK hallgatóink eredményei az idei Tudományos Diákköri Konferencián

$
0
0

 

TDK hallgatóink kiválóan szerepeltek az idei Tudományos Diákköri Konferencián (2018. február 7-9.). Hallgatóink előadásait összesen hét első helyezéssel díjazták, ami az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb eredménye.

 

 

A díjazott hallgatók listája:

 

Patológia I. és II. szekciók:

I: díj: Csűry Tamás Dániel ÁOK V., Témavezető: Dr. Reiniger Lilla, Dr. Paku Sándor
I. díj: Ediz Eyupoglu, ÁOK V., Témavezető: Dr. Bödör Csaba
I. díj: Jakab Anna, ÁOK V., Témavezető: Dr. Micsík Tamás
I. díj: Kocsis Anita, ÁOK V., Témavezető: Dr. Micsík Tamás

 

Bőrgyógyászat szekció

I. díj: Varga Martin, ÁOK VI., Témavezető: Dr. Szepesi Ágota

 

Gasztroenterológia szekció

I. díj: Molnár Csilla, ÁOK V., Témavezető: Dr. Micsík Tamás

 

Anyagcsere, hematológia, endokrinológia szekció

I. díj: Hernádfői Márk, ÁOK III., Témavezető: Dr. Barna Gábor

 

Sok szeretettel gratulálunk a hallgatóknak és témavezetőiknek4

2018. február 10.

A TDK konferencia megnyitójáról az alábbi linken olvasható egy összefoglaló.

Kiváló dolgozói elismerésben részesült Egedi Krisztina és Császár Krisztina

$
0
0


Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából rendezett egyetemi ünnepségen Pro Universitate-díjakat, kiváló dolgozói és alapítványi elismeréseket is átadtak. 

Intézetünk két munkatársa is elismerésben részesült. Egedi Krisztina a Semmelweis Egyetem kiváló dolgozója címben, míg Császár Krisztina rektori dícséretben részesült. Mindkét munkatársunk a Molekuláris Diagnosztika laboratórium oszlopos tagja és sokéves munkájukért részesültek elismerésben.

Sok szeretettel gratulálunk!

 

Az egyetemi ünnepségről az alábbi linken olvasható részeletes írás.

 

A Molekuláris Onkohematológia kutatócsoport a XXI. Malignus Lymphoma Konferencián

$
0
0


2018. május 24-26. között Debrecenben a Nagyardei Stadionban került megrendezésre a XXI. Malignus Lymphoma Konferencia (MLK). Kutatócsoportunk munkatársai és hallgatói nyolc előadás és kettő poszter prezentációval képviseltették magukat az idei rendezvényen.

A kongresszus megnyitó ünnepségét követően, amelyen Illés Árpád Professzor, a Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság (MHTT) elnöke köszöntötte a résztvevőket, Bödör Csaba összefoglaló előadást tartott az új-generációs szekvenálás és liquid biopszia alapú eljárások alkalmazásáról a lymphomák diagnosztikájában, melyet Reininger Lilla „Primer központi idegrendszeri lymphomák sejteredete és genomikai profilja” című előadása követett. A délutáni szekcióban egyaránt bemutatásra kerültek a kutatócsoportunk közvetlen és kollaborációk formájában végzett munkái is. A krónikus limfoid leukémia (CLL) immunoglobulin nehéz lánc variábilis régiójának mutációs státusz meghatározásáról külföldi hallgatónk, Eyupoglu Ediz számolt be. Gángó Ambrus ismertette „A krónikus limfocitás leukémia ibrutinib-indukált klonális evolúciójának vizsgálata új-generációs szekvenálással” című előadását. Ezt követően Kiss Richárd számolt be egy, a DNS kópiaszám eltérések szűrésére alkalmas technika, a multiplex ligációfüggő szonda amplifikáció jelentőségéről CLL-ben.

A konferencia második napján szintén Kiss Richárd által került bemutatásra myeloma multiplexben klinikailag releváns genetikai aberrációk molekuláris szűréséről szóló előadás, amit Nagy Noémi „EZH2 mutációk új-generációs szekvenálással és digitális PCR-rel történő kimutatása célzott terápia tervezéséhez follicularis lymphomában” és Bátai Bence „Az 1p36 deléció és TNFRSF14 mutációk előfordulása primer cutan follicularis lymphomában” című előadásai követtek.

A délutáni poszter szekcióban Szepesi Ágota, Intézetünk egyetemi docense interdigitáló reticulum-sejtes sarcoma gyermekkori esetét prezentálta, mint a B-sejtes akut lymphoblastos leukémia klonális evolúciója. A kongresszus záró napján a myeloproliferatív és lymphoproliferatív kórképek együttes előfordulásáról és a lehetséges genetikai kapcsolatokról Király Péter Attila, korábbi PhD hallgatónk szintén poszter előadásban számolt be.

A konferencia színvonalas szakmai tanácskozást tett lehetővé mely hangulatos programok mellett baráti légkörben telhetett el. A konferencia részeként egy jótékonysági konferencia is megrendezésre került, amelyen hallgatónk, Bátai Bence ért elsőként a célba. A kongresszus részletes programja az alábbi linken érhető el.

Workshop a krónikus limfoid leukémia célzott diagnosztikájáról és kezeléséről

$
0
0


Az egyik leggyakoribb leukémia, a krónikus limfoid leukémia modern célzott diagnosztikájáról és kezeléséről tartottunk egy interaktív workshopot, amelyen Kostas Stamatopoulos, az Európai CLL kutatói konzorcium egyik vezetője tartott előadást.

A rendezvényről szóló részletesebb beszámoló az alábbi linken olvasható.

Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesült Alpár Donát

$
0
0

Intézetünk tudományos munkatársa, Alpár Donát egyike azon kutatóknak, akik idén elnyerték a Magyar Tudományos Akadémia által 1996-ban alapított Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat. Az elismerést az MTA elnöke, Dr. Lovász László adta át az MTA székházában megrendezett Bolyai-napon.

Az eseményről részletes beszámoló olvasható az MTA oldalán.

A 2018-ban Bolyai Ösztöndíjban részesült kutatók névsora az alábbi linken található.

A felvétel a Fiatal Kutatók Fórumán készült, ahol Alpár Donát a szervezők által készített felmérés eredményeit ismertette, amely a fiatal kutatók helyzetét és vélememényét térképezte fel.

 

Sok szeretettel gratulálunk!

 


Nyári tüdőpatológia kurzus Intézetünkben

$
0
0


„Tüdőpatológia – szakvizsga előkészítő előadás, nem csak rezidenseknek” címmel tartott rövid kurzust Dr. Khoór András az I.sz.Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben, augusztus 9-én. Dr. Khoór András a jacksonville-i Mayo Klinika patológiai osztályának vezetője, a tüdőpatológia világszerte elismert szaktekintélye, több éve a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora.

 

A nyári szabadság és tomboló hőség ellenére is várakozáson felüli létszámmal voltak jelen aszakvizsgára készülők mellett a pulmonológia területén dolgozó kollégák, s hallgatták végig az előadást, melynek végén számos kérdés is felmerült. Az utóbbi években egyre változó, elsősorban a célzott terápiát szolgáló daganat osztályozás mellett a szintén növekvő tendenciát mutató intersticiális tüdőbetegségek témaköre is különösen érdekelte a hallgatóságot.

 

Dr. Khoór András és a Mayo Klinika patológus kollégái legközelebb 2019 őszén érkeznek intézetükbe, ahol a tavalyi év sikeres Mayo Kurzusának következő állomásán a mellkasi szervek patológiájáról tartanak előadássorozatot.

 

Öt munkatársunk részesült ösztöndíjban az Új Nemzeti Kiválóság Program keretén belül

$
0
0

Kihirdették az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) 2018/2019. tanévi pályázati kiírásának nyerteseit. Összesen 92 alap- és mesterképzésben (osztatlan) résztvevő hallgató; doktori hallgató, doktorjelölt; Bolyai+ fiatal oktató, kutató; „Tehetséggel fel!” felsőoktatást megkezdő kutató részesül ösztöndíjban a Semmelweis Egyetemről.

 

Intézetünk munkatársai kiválóan szerepeltek a megmérettetésen, összesen öt munkatársunk részesül ösztöndíjban az ÚNKP program keretén belül.

A Bolyai+ fiatal oktató, kutató kategóriában Alpár Donát, a Molekuláris Onkohematológia kutatócsoport kutatója részesült a rangos elismerésben.

A doktojelölt és PhD hallgató kategóriában Krencz Ildikó és Hujber Zoltán, a Tumorbiológia Kutatócsoport, Gángó AmbrusMolekuláris Onkohematológia kutatócsoport, valamint Téglási Vanda, a Neuropatológia Munkacsoport tagja részesül ösztöndíjban.

A részletes eredmények és a díjazott kutatási témák az alábbi linken tekinthetőek meg.

Az Ösztöndíjasoknak sok szeretettel gratulálunk.

Díjat nyert Intézetünk a Családbarát Munkahely pályázaton

$
0
0


Sikerrel pályázott Intézetünk a Családbarát Munkahely pályázaton. Az összegből egyebek mellett a gyermekes munkatársakat segítő programokat fejlesztjük tovább, valamint kiegészítő szűrővizsgálatokat biztosítunk az intézet dolgozóinak.

 

A pályázatról az alábbi linken lehet részletesebben olvasni.

Genersich Antal díjban részesült Dr. Zalatnai Attila

$
0
0

A Magyar Patológusok Társasága által adományozott Genersich Antal díjban részesült egyetemi docensünk, Zalatnai Attila az elmúlt évtizedekben folytatott patológiai tevékenységéért.

A kitüntetéshez szívből gratulálunk!

TDK hallgatóink eredményei az idei Tudományos Diákköri Konferencián (2019)

$
0
0


TDK hallgatóink kiválóan szerepeltek az idei Tudományos Diákköri Konferencián (2019. február 13-15). Hallgatóink előadásait összesen három I., három II. és két III. díjjal jutalmazták.

 

 

 

Díjazott hallgatóink:

Patológia, onkológia I. szekció:
I. díj: Bátai Bence, SE ÁOK IV., Témavezető: Bödör Csaba
I. díj: Kotmayer Lili, SE ÁOK III., Témavezetők: Bödör Csaba és Alpár Donát
III. díj: Aszódi Bence, SE ÁOK V., Témavezető: Micsik Tamás

Patológia, onkológia II. szekció:
I. díj: Moldvai Dorottya, SE GYTK IV., Témavezető: Sebestyén Anna
II. díj: Jakab Anna, SE ÁOK VI., Témavezetők: Micsik Tamás és Patai Árpád

Gasztroenterológia szekció:
II. díj: Házman Gréta, SE ÁOK VI. és Drácz Bálint SE ÁOK V., Témavezetők: Micsik Tamás és Patai Árpád
III. díj: Molnár Csilla, SE ÁOK VI., Témavezetők: Micsik Tamás és Patai Árpád

Gyermekgyógyászat III szekció:
II. díj: Kiss Dorottya Judit, SE ÁOK IV., Témavezetők: Sebestyén Anna és Csóka Mónika

Hallgatóinknak és témavezetőiknek sok szeretettel gratulálunk!

Viewing all 88 articles
Browse latest View live